A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ajánló. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 6., szombat

Könyvajánló: Babazseb

Print

Ma akadt a kezembe a könyvtárban ez a könyv és rögtön kikölcsönöztem, hiszen kengurukról és hordozásról szól! Részben, mint ez otthon kiderült amikor jobban átlapoztam, elolvastam.

fotó forrása


Ez a könyv Kenguru úrról és Kenguru asszonyról szól, akiknek nem lehetett saját gyermekük, mert Kenguru asszony zsebe túl kicsi volt. Azon apró viszontagság után, hogy emiatt elhagyta Kenguru úr Kenguru asszonyt (később visszament) sikerült saját kisbabát örökbe fogadniuk -aki végül is nem is kenguru volt, de így is nagyon szerették. És hogy mi lett a zsebbel? Készítettek egyet és így Kenguru úr is hordozhatta a kicsit, sőt, sorozatgyártásba kezdtek és a többi állat is használhatta a hasizsebeket.
A történet ennél összetettebb, olvassátok el a könyvet!

Babazseb
forrás

2013. január 31., csütörtök

Januári linkek

Print

Köszönöm mindenkinek, aki követ(ett) januárban (is) a Facebookon! Köszönöm az új lájkokat és üdvözlet minden kedves új Olvasónak! Mindenki kedvéért, de főleg a nem olyan sűrűn facebookozóknak és a könnyebb kereshetőség miatt most belinkelem az összes ehavi facebookos bejegyzést:

  1. Baba-mama zumba hordozással Gyömrőn
  2. Találjátok ki, mi lett az "aranyérmes babakellék" a Kismama olvasóinak körében? Megoldás az újság 88. oldalán, de persze hogy azért írom itt, mert babahordozó eszköz ;-) És remek, hogy számos másik oldalán is az újságnak láthatók édes kisbabák hordozva! :)))
  3. Új háttérkép a blogon
  4. Babás spinning háton hordozva
  5. Fotók a hmong hordozóról Pinterestről
  6. vasárnapi pihenő
  7. Vidám fotó
  8. betegség miatt elmaradt
  9. Cikk kapcsán fotó
  10. Poronty cikk Salamon Klára mentőkutyás anyukáról, aki hordozza is gyermekét
  11. Éljen, ha sztár hordoz, pfúj kenguruk :( Adele, használj kendőt!
  12. Hordozós képviccek
  13. Ergo a Brendon katalógusban (251. oldal)
  14. Leesett a hó: hordozva könnyebb közlekedni, mint babakocsival
  15. újfent betegség miatti napi szünet
  16. Hordozótesztelés: Liliputi mei tai cikk a blogon
  17. Liliputi csatos teszteléséről
  18. Ingyenes hordozási ismeretek, oktatás hordozni vágyóknak
  19. Új babagondozási könyv -sajnos téves információkkal a hordozásra vonatkozóan :(
  20. Hordozókabát átalakítás a Hordozóházban
  21. Babaszoba: Így hordozz télen!
  22. Színgyógyítás hordozókendővel
  23. szünet
  24. Apró cukiságok hordozós jegesmacimintával és párna és termosz 
  25. Aranyos kép: Wear me body a gyereknek
  26. pihenés
  27. pihenés
  28. Kendőtartó táska a jógamatractartósból vagy strandtörölközősből
  29. Keddi kangás kép Maliból -eredetileg itt látható
  30. Kifele ne kép
  31. Facebookozz tovább nyugodtan :)
Aki szeretne, itt követhet a Facebookon:
Hordozók

2012. november 30., péntek

Advent eljött!


Advent elkezdődött -kicsit zavarban vagyok, most akkor az első gyertyagyújtós adventi vasárnaptól számíthatjuk-e, avagy már december elsejétől, amikortól a gyerekeknek szóló adventi naptárak is dátumozódnak? 
* * *
Mindenesetre, nehogy egy hordozós anyuka vagy kisbaba is kimaradjon az adventi "fílingből", jöjjön most a Hordozók blog adventi kalendáriuma:
minden napra egy-egy hordozással kapcsolatos linket teszek közzé Facebook oldalunkon 
(ha még nem lájkoltad, itt az ideje, jópofa linkek lesznek)
Advent végeztével pedig -amolyan karácsonyi ajándékként- bemutatom az összes linket itt, a blogon is, nehogy valami kimaradjon (és hogy később is könnyen vissza lehessen keresni)
* * *
Tehát hordozásra fel: kapd elő a hordozótokat, fel a hátadra vagy előlre a gyermeket (de mehet csípőre is) és jó olvasgatást kívánok a hosszabb-rövidebb linkelt oldalakhoz, olvasnivalókhoz!
Összebújós-hordozós Adventet kívánok Minden kedves Olvasónak!



Print

Nyakunkon Karácsony -Advent is maholnap itt van

Ha sok a tennivaló is jól -nagyon jól- tud jönni egy hordozóeszköz: ha a gyermekkel kell menned bevásárolni, ügyintézni- de azért vigyázzatok, nehogy kifáradjatok az ünnepi rohanásban! 

Fotó forrása: ezmegazin

Print

2012. november 23., péntek

Ajánló

Találtam egy újabb webboltot, ahol forgalmaznak Vatanai kendőket és másutt pedig kuponakciós egy magyar készítő csatos hordozója itt.  Egy másik magyar márka pedig újra "életre kelt": most láttam, micsoda változás állt be egy honlapon, ahol újra kaphatók csatos hordozók itt

Vatanai KoiraFotó innentp.jpgfotó innen  Fotó innen

Print

2012. november 18., vasárnap

Mire jó egy kendő a babahordozós koron túl....

Print

Olyanról már írtam, hogy mi mindenre jó egy kendő babahordozáson túl -amikor még kicsi a gyermek- de akkor sem haszontalan dolog, ha már kinőtt gyermekünk a hordozós korszakból.
  1. Van, aki megtartja azt a kendőt (vagy egyet azok közül), amivel gyermekét hordozta -hogy majd az unokája is használhassa :) 
    • Erre vonatkozóan kis kitérő: kérdeztem egyik kendőgyártó céget és azt az információt kaptam, ha sima pamutos a kendőnk, akkor elrakni az unokának igen egyszerű: kimossuk jól a kendőt és elcsomagoljuk, hogy egy tiszta, száraz helyen várja az újabb használatot. (Molyok ellen védekezzünk azért). 
  2. Ha már nagyobb a gyermek, el is adhatjuk kendőnket -gyermek mellett mindig vannak kiadások, ilyesmit lehet fedezni akár a kendő árával, vagy vásárolhatunk rajta olyan holmit, játékot, ami a következő 3 évben hasznos lesz :) 
  3. Ha nagyon hozzánk nőtt a kendő, nem akarjuk eladni, de eltenni huszonévekre sem (az unokának), akkor fel is használhatjuk: lehet belőle ezernyi dolog -pont úgy, ahogy egy "sima" méteráruból is lehetne. Akár -utalva az előző pontra- ovis ágynemű ;) Persze, egy kendő nagyságrendekkel drágább mint egy sima méteráru (aminek métere kb 1-2 ezer forint körül mozog, míg egy kendőé, ha egy új, külföldi márkás árát nézzük, és a legolcsóbbat amennyiért láttam új kendőt hirdetni, akkor is két ezer felett van) Mégis, az emlékek miatt is jó, ha olyasmivé lényegül át a kendő, amit továbbra is használni tudunk. Köztes megoldás ez a nem akarom eladni, de megtartani sem között. 
Most ez utóbbi -legutolsó- pontra adok tippeket: mivé alakít(tat)hatjuk át kendőnket?

Egy régebbi bejegyzésben is tárgyalt, megújult Didymos honlap írja, -ahol szintén találtam pár ötletet --Slings are never useless!

Amiket ők írnak: 
Fotó innen: FB 
  1. mei tai vagy csatos panelének
  2. táska
  3. nesszeszer
  4. mosható pelenka
  5. pelustartó zacsi
  6. gyerekruha
  7. babzsákpárna
  8. kulcstartó
  9. babacipő -puhatalpú természetesen
Fotó innen: Jando

És ha bárki is kedvet kapott, hogy ilyesmire áldozza szeretett kendőjét, az nézzen körül a MamamiFórum WAHM hirdetések és MamamiBoltok részét. (szívesen ajánlanék is sokakat név szerint, de nem szeretnék senkit sem kihagyni és bevallom már elég régen jártam a fent linkelt topikok felé, lehet, páran már más vizekre eveztek, így a kedves Olvasóra bízom a választást, mazsolázást a boltok és otthon dolgozó anyukák -WAHM- topikjai és termékei között)

2012. szeptember 11., kedd

Kokadi!!!

Print

A Kokadi márka nem is olyan régen tört be a piacra. Csodás, mintás kendőket készítenek és immár megújult a honlapjuk is! Régebben elég nehéz volt előkeresni egy-egy képet valamelyik kendőjükről, a honlapon sem sokáig voltak fent a fotók, sőt, nem is igen mutattak akciós képeket, de immár szép Galériájuk is van.


kokadi - Babytragetücher

2012. augusztus 31., péntek

Ötletek előadásokhoz babahordozós témákban

Print

Bevallom, nem vagyok képben az idei Babahordozó Hét szervez(őd)ése kapcsán, így nem tudom, hol tartanak a programok, helyi tervezések, de mindig is nagyon szerettem ezt a Hetet, mert nagyszerű képet mutat arról, milyen színes a hordozós világ és úgy láttam, sok kezdőnek, hezitálónak és babázás előtt állónak segít megismerkedni ezzel a világgal -könnyen és egyszerűen, hiszen minél több helyen szerveződik akár csak egy-egy előadás a Hét kapcsán, annál több emberhez jut el az információ :)
Szeretnék némi segítséget, ötletet adni, ha valaki elakadna a programtervezet összeállításában. Lehet, teljesen felesleges ezeket összeszednem, annyira ismertek minden szervező előtt -de akkor sem felesleges mégsem, mert nemszervezőknek is jó képet mutathat arról, mennyi mindenről szól(hat) a babahordozás. 
Elérhetőségeket, linkeket külön direkt nem írtam -nehogy bárkit is kihagyjak véletlenül-, akit érdekel a téma, könnyen rákereshet, utánanézhet az interneten, de ha nem megy vagy nincs ideje, szívesen segítek, küldök linket e-mailben.

Az alábbi felsorolást a magyar Ölbebaba Egyesület honlapján látható ötletek, továbbá a Nemzetközi Babahordozó Konferencia 2010-ben megrendezett előadásai* és saját ismereteim alapján állítottam össze.
*Megj.: sajnos ma már csak a Konferencia honlapját tudom linkelni, mert a 2010-es előadások címeit tartalmazó oldalt levették, ill. egészen pontosan én már nem találtam fent az oldalukon, se máshol az interneten.

Alaptémák:

  1. A babahordozásról általánosságban
  2. Megfelelő hordozóeszközökről
  3. Hordozóeszközökről röviden (vagy egy-egy eszközről hosszabban: pl. kendőkről, mei tai-ról, stb.)
  4. Biztonságos babahordozásról
  5. A hordozás biológiai előnyei (avagy miért jó ez a baba lelkének-testének)
  6. Babahordozós körök bemutatkozása (legyen az a szervező Klub, a hazai Egyesület vagy egyik hordozós iskola)
  7. Koraszülöttek  vagy más, speciális helyzetben lévő babák és gyermekek hordozása, ill. olyan helyzetek, amikor a szülő (hordozó) van speciális helyzetben

Érdekességek:

  1. Hordozás télen-nyáron
  2. Hordozós kiegészítők
  3. Tradicionális babahordozás és hordozóeszközök
  4. Testmozgás hordozott babával:
    1. Hordozós latin fitness
    2. Hordozós torna
    3. Egyéb elnevezésű hordozós mozgás
  5. Mi mindenre jó egy hordozókendő? (akár vajúdás alatt, akár a hordozós kor után, stb.)
  6. Babahordozó eszköz varrása otthon, magunknak -mire figyeljünk?

Egyéb programok, témák:

  1. Hordozós séta (sokszor színesíti a helyi hetek programját egy bevezető vagy lezárásképpen megtartott közös, hátibabás séta)
  2. Szoptatás kapcsán előadás (szoptatási tanácsadó által tartott), esetleg kiegészítve: Babahordozás és szoptatás, azaz szoptatás hordozás közben
  3. Előadás a kötődő nevelésről és/vagy a sírni nemhagyásról, együttalvásról
  4. Hordozóeszközök kiállítása -eszközökkel vagy fotókkal
  5. Hordozós divatbemutató
  6. Előadás a mosható pelenkákról és pelenkázásról, és/vagy az EC-ről (azaz a pelenkanélküliségről)
  7. Előadás a BLW-ről (darabos ételek adása a babának hozzátápláláskor -nyílván a blw ennél többről szól, itt csak röviden és egy részt kiragadva írtam)
  8. Ismertető előadás dúlás szülésről, dúlákról
  9. Környezettudatosság a mindennapokban, a háztartásban
...természetesen még mindegyik sort lehetne folytatni, ez csak pár ötlet gondolatébresztőnek.


És olvasnivalók, programötletek a régebben megtartott rendezvények kapcsán:



2012. augusztus 21., kedd

Girasolok!

Print

Jó hírrel tudom kicsit megkésve pótolni a posztot -Facebookon írtam, hogy terveztem másik posztot is közzétenni tegnap, de az nem jött össze, viszont most írhatom, hogy van újra magyarországi Girasol forgalmazó!


És ráadásul most nyitási akció is van szeptember 10-ig! 

2012. augusztus 9., csütörtök

Megújult a Beli Buba Babahordozó Iskola honlapja!

Print

Bevallom, nem tudom pontosan, mióta elérhető az új felület, de remek lett! Nem hagyhatom ki rövid bemutatását :)

A honlap cime ugyanaz mint régen: http://www.hordozokendo.hu/

Újitások, érdekességek, hasznosságok az új honlapról -azaz AJÁNLÓ:

2012. augusztus 6., hétfő

Blogajánló!

Print

Nemrég irtam varrós linkes bejegyzést hordozóvarrás kapcsán és akkor kihagytam egy, illetve a remek magyar tutorialt babaerszény varrásáról Annamária blogjáról -amiért ezúton is elnézést szeretnék kérni Tőle és Tőletek is, kedves olvasók :o Pótlásul linkeltem a már emlitett linkes bejegyzésben illetve ezen túlmenően szeretnék pár bejegyzést még külön ajánlani a blogjáról:

Hasznosságok hordozós anyukáknak:

2012. július 13., péntek

Didymos honlap

Print

Facebookon már irtam, de itt is megér egy posztot: Megújult a Didymos honlapja!

Szerintem sokkal jobb lett: áttekinthetőbb és (számomra) könnyebben kezelhető.

Pár infó róla:

Lévén német cég, a legtöbb információ (egyelőre?) németül olvasható oldalukon. Ettől még ha valaki nem tud németül, de angolul igen, azért el tud navigálni ott, de az érdekességek, kendőkezelések, ilyesmik még csak németül vannak fent. (Szerintem idővel az angolt is fel fogják tenni, mert a régi oldalon egy csomó ilyesmi angolul is olvasható volt)

Ha rákattintasz egy oldalra ami angolul még nem olvasható, kijön a lap figyelmeztető szöveggel, hogy sajnos ez még csak németül érhető el -de ekkor sem kell újra klikkelni egy csomót: fent átváltasz németre és máris olvashatod (láthatod) az infókat! Praktikus -lájk

Talán a megszokott tartalmakat nem olyan gyorsan tudod igy elérni -ha már megszoktad a régi felületet- de hozzá lehet szokni ehhez is.

Az oldal most 3 fő részből áll:

  1. DidyShop -a bolt, ahonnan vásárolhatsz, alias webshop,
  2. DidyMagazine -információk, érdekességek a hordozásról és termékeikről
  3. DidyService - a Didymos cégről: története, kontakt infók, hordozós tanfolyamok (német nyelvterületeken, mint Németország, Ausztria, Svájc)
Szintén szimpatikus az új oldalban, hogy a webshopban sokféle szempont alapján lehet szűrni -azaz rákeresni- kendőkre: a szokásos jacquard, csikos, indio, stb kategóriák mellett -csak a német nyelvű oldalon- szűkithetsz az árra, szinre, kendővastagságra (g/nm), hosszra és alapanyagra. 

Ha elakadnátok az új oldalon, irjatok, hátha tudok segiteni :)
Amúgy talán hasznos lehet pár link kezdésnek:

2012. május 17., csütörtök

Megújult a Storchenwiege honlapja!

Print

Szerintem nagyon szép lett és sok hasznos információ érhető el mind a hordozásról mind e márka kendőiről és egyéb hordozóiról több nyelven is.
Ajánlok pár részt oldalukból -angol nyelvű linkekkel-:
Irnak a hordozás anatómiájáról, használati képes útmutatót kendőhöz, karikás kendőhöz, elolvashatjuk, hogyan kezdték el a kendőgyártást és hogyan óvhatjuk és tisztithatjuk termékeiket és nem utolsó sorban ne felejtsük el, hogy immár itthoni forgalmazójuk is van -a storchenwiege.de oldalon is fent vannak :)

Saját fotó Storchenwiege Vicky kendővel

2012. május 7., hétfő

5 nap alatt Nálad lehet :)

Print

Véletlenül bukkantam Etsyn a Little Woodlanders boltra ahol faragott figurákat is lehet kapni -de nem ám akármilyeneket! Hanem hordozósokat
Másik amin megörültem, hogy ezek -ha van elég pénzünk rá- nem csak neten-nézelődős figurák, és nem csak azért mert az etsy-n eladásra kinálják hanem mert Magyarországra is szállitanak :) 
(és a cim kapcsán biztos kitaláltad, hogy 5 nap alatt juttatják el hazánkba a megvásárolt figurát) 

Babywearing Figure, Wooden Babywearing Mama, Wooden Mother and BabyWooden Babywearing Figure - Front Wrap Cross Carry - Rainbow Wrap

2012. május 3., csütörtök

Ajánló

Print

Csöppkendő
link 

Egy szép, igényes oldal tartalomra és kivitelezésre is a babahordozásról, babahordozó eszközökről.
Képek, leirások, tudnivalók, Lana kendők, tanfolyamok...kukkants be! :)

2012. április 18., szerda

Cikkajánló

Print

Vannak olyan kérdések, amiket sokan feltesznek avagy amiket sokszor megkérdeznek hordozással kapcsolatosan -ezeket gyűjtötte össze természetesen a válaszokkal együtt itt (első és második rész)

A cikk forrása a Babyport.ro oldal Chameleon Logo

Másik része az oldalnak amit figyelmetekbe ajánlok egy nagyon jó ötletű sorozat: Hordozókendők és kötési útmutatóik! Régebben én is gyűjtöttem a különböző hordozóeszközök használati útmutatóit és nagyon érdekes volt átnézni őket, melyikben mit irnak, milyenek a képek, mennyire használhatóak és irnak-e butaságokat... terveztem itt a blogon is irni erről, de eddig nem jutottam el odáig, viszont milyen jó, hogy most olvashattok Didymos és Nandu használati útmutatókról az előbb emlitett oldalon!

És akkor már csak hab a tortán -és nem is cikk igazából- a kendős kötési útmutatások linkjei: van itt képes és videós is. (lefelé kell görgetni az oldalt)

2012. április 13., péntek

Szavazz ;-)

Print

Minden évben megrendezik az Év Anyavállalata cimű versenyt. Mint a cim is mutatja, anyukák szállnak versenybe -olyan anyukák, akiknek vállalkozásuk van. Idén ringbe szállt egy olyan kedves anyuka is, akinek hordozós vállalkozása van: csodaszép és kényelmes mei tai-okat, csatos hordozókat és egyéb, hordozós és egyéb kiegészitőket készit. Ha van lehetőségetek, szavazzatok rá: 

Gremsperger Emese, a Gremese mei tai-ok (és más csodák) megálmodója

Egyéb tudnivalók róla és hordozóiról: 
weboldaluk és fent vannak a Facebookon is

Az Év Anyavállalata versenyről és a szavazásról bővebben pedig itt olvashatsz

2012. január 11., szerda

Limitáltak

Print

Ha érdekelnek és szeretnéd esetleg visszakeresni, mikor melyik Didymos limitált kendő jelent meg, itt egy nagyszerű spanyol nyelvű blog róluk:

2011. november 29., kedd

Karikás kendős videók!

Print

Ajánlom figyelmetekbe OrsiP remek youtubeos videóit a karikás kendő használatáról!

Orsi csatornája itt érhető el: http://www.youtube.com/user/orsip#p/u

És egyik videója:

2011. szeptember 27., kedd

Ajánló

Print

Találtam két jó linket tradicionális hordozós fotókkal -sokkal és nagyon szépekkel- elérhetőségek a másik blogban, ill itt olvashattok az inuit hordozós kabátról, az amautiról is :)
Bidjogo mit Kindertragsattel, Dorf Engaburo, Insel Unyokum Grande, 1931 / haabet2003Teishinkō