2011. március 31., csütörtök

Kimaradt Natibaby kendők

Print

Újdonság volt, de olyan hamar elfogyott, h nem is került be a blogba...

Natibaby Hokkaido
bézs és szürke szinben
25% kenderrel

2011. március 30., szerda

Érdekesség! Új Didymos kendő (volt)

Print

Új palettával bővült a Didymos limitáltak köre: ezúttal kenderes limitált Indio kendő került az eladók közé -már elfogyott , de ilyen volt:

651

50 % kendertartalommal

2011. március 25., péntek

Újszülött hordozása

Print

Az egyik legklasszabb dolog :)

Alapvetően ugyanazok vonatkoznak újszülött babák hordozására is, mint amiket már irtam a blogban, annyival kiegésziteném, ill kiemelném, hogy náluk különösen figyelni kell a helyes hordozásra: testtartásukra, arra, hogy a hordozó rendesen körülölelje testüket, mint nagyobb gyermekeknél. Egy újszülöttet -különösen első gyermeknél, mikor kezdő szülő az ember- nehéz jól fogni, belevarázsolni a hordozóba, de érdemes, sőt fontos és kötelező jól begyakorolni. 
  • Fontos, hogy elég szoros legyen a kötés (de persze ne túl szorosan, bár ezzel nem szokott gond lenni, sokkal inkább túl laza szokott lenni egy-egy kötés)
  • Fontos figyelni arra, hogy álla ne legyen leszoritva mellkasára -ez akadályozhatja a megfelelő levegővételt, de amint ránk kerül a gyermek, érezni fogjuk lélegzését -akár elől, akár háton hordozzuk.
  • Újszülöttek hordozásánál a legmegfelelőbb hordozóeszköz a kendő: a legtöbb hordozós iskola a szövött kendőt és szövött karikás kendőt ajánlja csak, ugyanakkor sokan használnak és egyes iskolák sem zárkóznak el a rugalmas kendőktől. De itt és ennyivel ki is fújt a készlet: a többi csodás hordozót a kicsi nagyobb korában próbálhatjuk ki és vethetjük be.
  • Fontos, hogy alábbiakban az egészséges újszülöttekre vonatkozó -általam ismert- ajánlásokat igyekszem ismertetni, a koraszülöttek hordozásáról itt olvashattok  (koraszulott.com)-és amennyiben koraszülött gyermeket hordoznátok, akkor mindenképpen olvassátok is el! :)
  • és fontosnak tartom azon tévhit eloszlatását, miszerint az újszülöttek csak fektetve -vizszintesen- hordozhatók. Az újszülöttek kendőben történő hordozási poziciója minden hordozós iskola ajánlása szerint függőleges. Sőt, mint azt máshol már irtam: a fektetett hordozás semmikor -azaz semmilyen korú- gyermeknek nem ajánlott. 


Kendőben
Lehet elől de már háton is hordozni újszülött kortól.
 Csipőn is, keresztezett csipőkötésben, de más kötésben nem tanácsolt amig kendő nélkül is csipőre nem vesszük. És inkább javasoltak az elől és háti kötések

Előlhordozáskor természetesen mindegyik fajta kötés szóba jöhet: kinek mi a kedvence, melyik jön be. Elsősorban azonban az elől keresztezett, a kenguru vagy a zsebes keresztezett kötéseket javasoljuk: ha elől fekvő helyzetben hordozzuk a babát (azaz bölcsőkötésben) az nem tesz jót a csipőjének, hiszen igy nem tud megvalósulni a béka lábtartás, és sok gyerek nem is szereti, ha fektetve hordozzák. Ügyelni kell ilyen hordozáskor jobban arra is hogy a gyermek feje nem nyomódik a mellkasához, mert ilyen helyzetben nem jut elég oxigénhez, mivel nehezitett a levegővétele. Tehát sok oka van annak hogy az újszülötteknek is a függőlegesen hordozós pózokat tanácsoljuk.


Fontos és jó videó: hogyan kerül a gyermek a hátunkra -avagy a szoros-kendős felvétel fekvésből


Rugalmas kendőben
Előlhordozásra kiváló, sokan jobban szeretik újszülött hordozásához mint a szövöttet. Általában elől zsebes keresztezett kötéssel használják.

Erszényben
Újszülöttel csak bölcső tartásban használható hordozó, ezen hordozási póz hátrányairól már irtam a kendőben történő újszülötthordozásnál, de röviden: nem ajánlott.

Karikás kendőben
Nemcsak bölcső tartásban de függőlegesen is hordozhatjuk benne újszülöttünket, ezért remek hordozó újszülötteknek is

Mei tai-ban
A mei tai hordozó nem ajánlott újszülötteknek, bár -főleg külföldi fórumokon és gyártóknál- látni ilyesmit is. A mei tai kb 4 hónapos kortól ajánlott. 

Csatos hordozóban (SSC)
Ugyan szintén rengeteg videót láthatunk szerte a youtube-on erről is, de nagyon nem ajánlott!!
Több csatos hordozó is rendelkezik úgynevezett újszülött szűkitővel, avagy újszülött betéttel, de ezek használatával sem ajánlják a hordozási tanácsadók.

További olvasnivalók a témában:
Batyu Klán Blog (ClauWi): Újszülött hordozása rugalmas, szövött és karikás kendőben

Másik szinben is kapható az új Natibaby kendő

Print

lila Mea, azaz Mea Frizzle

Close window

2011. március 24., csütörtök

2011. március 22., kedd

Programajánló

Print

Hordozós kirándulás az Ölbebaba Egyesülettel :)
Részletekről itt olvashatsz: http://olbebaba.hu/aktualis/setalunk-setalunk/

Mamami Klub, áprlis...

Print

Mivel a legutóbbiról nem irtam időben az oldalsó sáv megfelelő részén, igy most külön posztolom, hogy a következő "nagy" klub, azaz a budaörsi klub utódja, az FMH-s, azaz az Áprilisi Mamamis Babahordozó Klub április 2-án lesz, további információkat és beszámolót az előző havi, azaz márciusi klubról itt találhattok. Mamamis áprilisi klubos topik pedig itt van. 
(és nagyon remélem, ez végre az a klub lesz amire mi is eljutunk :))) )

2011. március 20., vasárnap

Elhunyt Jean Liedloff

Print

Nemrég hunyt el Jean Liedloff, aki a világgal megismertette a kontinuum elvet, ő irta "Az elveszett boldogság nyomában" cimű könyvet a jekána indiánokról. 

2011. március 18., péntek

Új Natibaby kendők: Szitakötők

Print


Lenes zöld-pink szitakötős kendő 

70% pamut 30% Len



Close window


Selymes fehér-zöld szitakötő

70% pamut és 30% selyem



Close window

2011. március 17., csütörtök

Nagyszerű kezdeményezés -csatlakozz Te is!

Print

Irtam itt a blogon is a Babaszoba egyik cikkéről amiben arról irnak hogy a szekszárdi szülészeten hordozzák a családra váró kisbabákat mert kaptak egy hordozókendőt egy pécsi anyukától. Ez a hir sokaknak tetszett akik maguk is hordoznak és tudják, mennyire fontos és jó dolog ez a szülőnek-gyermeknek egyaránt. Emiatt indult el az a kezdeményezés, hogy legyen saját kendője minden magyarországi szülészetnek! (ahol elfogadják ezen felajánlást) A Mamamis fórumon is van erről topik, itt és a Facebookon is lehet csatlakozni: elsősorban kendő-felajánlásokat várnak, már jópár kendő össze is gyűlt, de még viszonylag sok elkélne mert hazánkban 77 szülészet van összesen! Hajrá, adjunk lehetőséget sok kisbabának a testközeli hordozás átélésére!

(továbbá a kezdeményezés kapcsán ime egy második cikk a Babaszobáról)


És ahogy a kezdeményezést elinditó anyuka is mondja:
"Járuljunk hozzá egy-egy kendővel ahhoz, hogy már a szülészeteken is létrejöhessenek a kötődő nevelés alapjai."

És az RTL Klub Hiradóban is benne volt! http://rtlklub.hu/video/122157 

Újdonságok, friss hirek, érdekességek

Print

Hireket mondok :) azaz irok

Újabb remek cikk Ónodi Ágitól a Babafalván, ezúttal a nagyobb gyermekek hordozásáról van benne szó, buktatókról, megoldásokról - ajánlom figyelmetekbe

És ha már Ági cikkéről irtam, nézzük, mik az újdonságok a HordozóHázban, ill a Hordozo.hu-nál:

Kölcsönözhető holmik gyűjteménye bővült egy hordozós kabáttal! Ez remek lehetőség kipróbálni, mennyire jönne be egy ilyen kabát -ami újonnan elég borsos árú, igy remek, hogy előtte van lehetőség próbálni. 

Nem tudom, irtam-e már, de Girasol kendőket kaptak amiket meg is lehet vásárolni -ezek nagyon szép szinű és remek kendők.

A Hordozo.hu fórumán pedig ezentúl csevegni is lehet a tanfolyamokról, kölcsönzésről, hordozásról, klubról, szoptatásról és sok minden másról

Másik hordozós iskola se maradjon ki a hirekből, és amúgy is most látom, milyen érdekességek vannak Anikó oldalán: az ingyenesen kérhető hordozóeszközökről szóló tanulmány és a szintén ingyenes és a babahordozásról szóló e-mail kurzus után/mellett most már online is kérhetsz tanácsot babahordozás témakörében tőle skype-on!  (ez utóbbi nem ingyenes, de nagyon hasznos lehet ha nincs a közeledben senki akitől élőben tudnál tanácsot kérni)

Továbbá a Beli Buba Babahordozó Iskola márciusban többféle képzést is tart: gyermekekkel foglalkozó szakembereknek és laikusoknak is, akik hordozós tanfolyamvezetők szeretnének lenni és újdonságuk ezeken túl a "Babahordozás művészete" cimű tanfolyamuk, amiben kiemelt helyet kap a mei tai használata, de szó van sok egyéb érdekes dologról a babahordozás témakörében.  Megjegyzés: most látom csak hogy a jelentkezési határidő sajnos már lejárt, de gondolom hamarosan mejd indul még ilyen képzés, ill képzések, amikről majd igyekszem időben hirt adni.

2011. március 12., szombat

2011. március 11., péntek

Még egy új Didymos kendő

Print
Ezúttal pávás: 50%-ban lenes, 5-6-7-es méretekben volt kapható
Azt irták, ez nehezebb, azaz vastagabb lenes kendő, kezdőknek nem is ajánlják, inkább gyakorlottabb hordozóknak.

2011. március 8., kedd

Didymos Auguri Gemelli -az új kendő

Print

Új selymes-rámis kendővel rukkolt elő ma 9-kor (elő meghirdetetten) a Didymos cég:


65 % pamut, 15 % selyem, 20 % rámi
4-5-6-7-es méretekben

A kendő érdekessége:
most 40 évesek a Hoffmann ikrek, erre a jeles alkalomra adták ki ezt a kendőt, 
a kendő szegésén több nyelven is szerepel az "ikrek" szó (zwillinge, twins, stb),
külön érdekessége, hogy a Nino mintát (ami a két női alak) elforgatták 90 fokkal

Még erről itt is olvashatsz (németül)
(ill elvileg lesz még jubileumi kendő.más is...)

2011. március 7., hétfő

Ajánló

Print

Jutúbos videó-haszut szoros kendős felvételhez Zsuzsitól! Nemrég töltötte fel legújabb videóit amiken hátravételeket mutat szoros kendővel, ajánlom mindenki figyelmébe!

2011. március 3., csütörtök

Új selymes Didymos kendő

Print




Lilie hellblau Seide

60 % pamut és 40 % tussahselyem

hamar elfogyott, nagyon limitált darabszámú kendő.

2011. február 28., hétfő

Új Natibaby kendő - 25%ban selymes

Print
SWALLOWS - az új Natibaby minta: 2 szinben: szürke és bézs és 25% selyemtartalommal kapható sokféle méretben
Close windowClose window

2011. február 27., vasárnap

Új kenderes Natibaby kendők

Print

Amikről elromlott gépünk miatt nagyon lemaradtam -mármint a hirről, igy most próbálom összeszedni a tudnivalókat:


amint lesz még indóm megosztom Veletek :)

2011. február 26., szombat

Ajánló

Print

Hétvégi kikapcsolódásnak is remek ez a blogbejegyzés :)
A videót már ismertem -nem emlékszem, ajánlottam-e már itt? De a fent linkelt blogos szöveggel együtt telitalálat! ;-) :-)))

Új tavaszi selymes Indio a Didymostól

Print
Didymos Indio Rose-natural with silk -azaz Natúr-rózsa Indio selyemmel
30 % selyemtartalommal, ha jól tudom 5-6-7-es méretekben

2011. február 17., csütörtök

Új lila Didymos halas kendő

Print
Fische latimeria
100% pamutos volt, kifogyott --> ÚJRA AZ OLDALON, 24-étől szállitják!
(kapható volt 4-5-6-7-es méretekben és gyerekkendőben)

2011. február 16., szerda

Újdonságok a Mamami Boltban!

Print

Először is, most már a WAMPon is találkozhatsz a Mamami Bolt témába vágó termékeivel (többek között gyönyörű Hajtka és Bamberoo OC hordozókkal is) -február 20-án a Millenárison!

Továbbá új programok is lesznek a Boltban: (most csak azt irom ami a blog témájába vág)

  • 2 hetente ingyenes előadás a babahordozásról (és kötődő nevelésről, mosható pelenkázásról)
  • minden szerdán 14-17 óra között ingyenes babahordozási tanácsadás
  • ne feledjük a babahordozó kölcsönzési lehetőséget sem! (nem csak személyesen, hanem postán is!)

2011. február 13., vasárnap

Bálint napi játék a Nagykendő blogban!

Print
A Bálint napi akcióban extra kedvezményesen vásárolhat a szerencsés nyertes Didymos kendőt, részletek itt

2011. február 8., kedd

Várandós hordozásról szubjektiven

Print
Nemsokára érkezik harmadik gyermekünk, várandósságom vége felé járok és eszembe jutott a blog régebbi várandós bejegyzését látva, milyen butaság lenne nem kipróbálni hordozóimmal a pocakos kötéseket, hordozásokat -már amennyire most megy nekem. Igy előkészitettem a hordozókat, magam, és a gyerekeket és felpróbálgattuk az összes fellelhetőt :) 

Információk a próba-alanyokról:


A hordozó személy:
Alapesetben (nem pocakosan) 460 cm-es kendő elég nekem a keresztezett kötésekhez, 360 cm a batyuhoz, bár a 410 cm kényelmesebb (kivéve Ellevill kendőnél mert abból a 370 cm-es bőven elég nagykabátra is), ruhaméretem várandósan 44-es kb, nem várandósan 40/42-es volt. A fotók készültekor kb 38 hetes várandós vagyok, harmadik bébivel. Pocakkörfogat 115 cm. (magasságot és súlyt és egyéb terhelő adatokat magamról nem irok :p) (Megjegyzés: pár fotó nem sikerült jól, igy azokat a 39. héten ismételtem -ezek a piros pólósak)

A hordozottak: 
Kisebbik gyermek majdnem 3 éves (kb 32 hós) és 16 kilós, kb 98 cm magas.
A nagyobbik majdnem 5 éves (kb 4 éves 9 hós) és 17 kilós, kb 110 cm magas.

Tapasztalatok 


FIGYELEM! Erősen szubjektiv tartalom következik! 
Ez azt jelenti, hogy nekem, nekünk igy váltak be az adott hordozók és hordozások, kötések. Fizikai korlátok miatt csak rövid távon próbáltam ezeket, de határozottan volt ami ennyi idő alatt is nagyon kényelmetlen avagy éppenhogy olyan jól "passzolós", jó érzés volt. Mindenesetre mások vagyunk, más várandósoknak mások lehetnek a tapasztalatai: felhivnám a figyelmet, hogy nekem 16 kilós kisebbik lányomat nem-várandósan is nehéz volt hosszabb távon hordozni, ehhez hozzájött, hogy a derekammal gondjaim adódtak a várandósság során, igy eleinte hosszabb távon, később már rövid távon sem vállalkoztam hordozásra a saját és a pocaklakó egészségének érdekében. Most is csak pár percre próbáltuk ki a hordozókat, több nem ment volna sajnos. Igy is egymás után, rövid idő alatt próbáltuk végig a hordozókat amiben ki is fáradtam. Hosszabb távon, nagyobb séta alkalmával talán más lett volna a tapasztalatom, mint igy, de úgy vélem, a legtöbb hordozásról/hordozóról ilyen rövid próbaidő alatt is azt könnyű eldönteni, hogy érdemes lenne-e hosszabb sétára vállalkozni vele.  

Kendő
  • alany: kisebbik lány
  • hordozó: 370 cm-es Ellevill Zara kendő
  • kötés: batyu
Sokáig ezt használtam várandós hordozásként, bevált: elég gyors, könnyű levenni is, viszonylag rövid kendő is elég, igy nem foglal sok helyet mikor már nem a hátamon van a gyerek a kendőben. 370-es Zara kendő épphogy elég volt.



Rugalmas kendő

  • alany: kisebbik lány
  • hordozó: JePorteMonBebe hosszú rugalmas kendő (kb 5 m-es)
  • kötés: háti keresztezett kötés mellkascsomóval (BWCC)
Ezt volt a legnagyobb élmény kipróbálni! Be kell valljam előitéletes vagyok (voltam): rugalmas kendőből ez az első, amit próbáltam valaha is: lévén második lányomat hordoztam kb 4 hós korától a rugalmas kendőzés kimaradt számunkra és mire bejött hazánkba a JPMBB rugalmas ami 13 kilós súlyhatárig jó, na akkor is már nehezebb volt a hordozandó alanyom, igy nem próbáltuk (egy rövid kisérletet leszámitva mikor is nem sikerült jól megkötnöm, nem is hagyta a lány és rögtön le is vettem).
Most is csak a teljesség igénye miatt próbáltam fel óvatosan (lévén a gyermek már 16 kilós) és tudom, ezt másként kell kötni mint a szövötteket, plusz várandósan ügyetlenebb is vagyok, előrehajolni se megy úgy, igy nagyjából teljes kudarcra voltam felkészülve.
De nem!
Ahogy néztem, éreztem, jó lett a kötés és az a cuppanós érzés ahogy a hátamon volt! Hű, ha ezt tudom, inkább ezzel próbálkoztam volna a várandósságom elején mint a sima szövöttel, mert ez sokkal, de sokkal kényelmesebb volt mint azzal. 
Valóban éreztem ezt a második bőr érzést amit sokan irtak már a "zsömbi" kendőről (alias JPMBB) és ezáltal jól "tapadt" rám a gyerek és kényelmes is volt. Nem tudom, milyen érzés lett volna egy séta közben, de igy itthon röviden próbálva ennél volt az az érzésem, hogy jó lenne még ha maradna a hátamon a gyerek ebben a kendőben :) 




Mei tai

  • alany: kisebbik lány
  • hordozó: kisebb gyermekekhez való Tündérputtony mei tai (vászon)
Alapvetően ez egy kisebb gyerekeknek való mt, nem akkora nagy totyogóknak mint akár kisebbik (leendő középső) lányom. Én sem vagyok túl nagy mt kedvelő, igy ezt nem próbáltam sokat sem sokszor, de nem volt vészes és elég sokoldalúan lehet megkötni a pántokat és elég gyorsan. Ha nem lenne kéznél vmelyik kedveltebb hordozóm (azaz kendő pl) akkor ez is jó lenne. Amolyan közepes kategória.




Csatos

  • alany: kisebbik lány
  • hordozó: Buba SSC 
Mikor a kendőzős előrehajolás is sok lett és nem birtam (vérnyomásom is sokat volt alacsony az is rátett egy lapáttal) akkor próbáltam ki csatosat. Elsősorban Apának kerestem hordozót, de döbbentem tapasztaltam hogy pocakra is használható, sőt! Nagyon bejött, bár a csatosok között vannak viszonylag a legnagyobb különbségek: volt amelyik nem volt kényelmes 2 perces próba alatt sem és volt amit megvéve sokat használtam :) Pláne mert a kedves készitő külön pocaktámaszt is varrt hozzá (az a párnás rész az elején a derék pántnak amivel nagyon puha érzés és egyáltalán nem zavarta a hasamat) Szóval a kendő után ez vált le legjobban, sőt mondhatom jobban is, lévén gyorsabban fel tudtam venni mert nem kellett annyit előre hajolnom mig beállitom és ezáltal nekem a leghasználhatóbb hordozó volt pocakosan.



Erszény

  • alany: kisebbik lány
  • hordozó: Babaközelbenes babaerszény
Mikor még egyáltalán nem domborodott a pocim jó volt, bár mértékkel, mivel ekkor is elég érzékeny volt nemcsak a hasam de oldalt is, igy a félvállas avagy oldalhordozók nem váltak be, nem is használtam sokat, eleinte próbálkoztam vele, de hamar váltottam -pedig azt hittem egy batyut nem tudok úgy megkötni hogy ne zavarja a pocimat, de mégis sokkal jobb volt mint ez avagy a karikás.



Karikás kendő

  • alany: nagyobbik lány
  • hordozó: sk varrt ráncolt vállmegoldású Nandu kendőből készitett karikás kendő, kb 160-180 cm hosszú kendőből varrt
Ugyanazt tapasztaltam vele mint az erszénnyel: hiába tudtam beállitani mégsem volt kényelmesebb annál.



Podegi

  • alany: kisebbik lány
  • hordozó: Belin alkotta keskeny podegi
Alapvetően nagyon szeretem ezt a hordozót, várandósan mégsem vált be, nem is használtam. 


és Széles podegi

  • alany: kisebbik lány
  • hordozó: sk varrt, kord anyagból készitett széles podegi
Ez egy demo darab, én varrtam kord anyagból és inkább bemutatóra szolgál, de éppen ezért akartam itthon óvatosan kipróbálni milyen lenne ilyesmiben hordozni pocakosan. Erősen csipőre-derékra terhel, nem volt kényelmes.



Beibei

  • alany: kisebbik lány
  • hordozó: Mybeibei
Ugyanolyasmi mint a podegi, ezért halasztottam használatát a pocakmentes időkre.



Hmong

  • alany: nagyobbik lány
  • hordozó: Olga Kittler hmong
Ez pláne olyan mint egy podegi, plusz a pántjai nagyon vékonyak, igy eleve elég kényelmetlen, rövid időre való hordozó, pocakosan még kényelmetlenebbnek tűnt, bár a tibeti csomós megoldás egész jó volt a többi verzióhoz képest.



Onbuhimo

  • alany: kisebbik lány
  • hordozó: Encsi alkotta kendős onbuhimo (a kendő Nandu kendő)

Előrebocsátom, hogy az onbuhimo a tőlem legtávolabb álló hordozóeszköz: igazából sosem tudtam megbarátkozni vele igazán, pedig jó darab, de számomra nem kényelmes annyira mint más hordozó (pl a nagyon hasonló mei tai vagy podegi).
Ezt volt a legnehezebb felkötni.
Igaz, ezt próbáltam utoljára, fáradtabb is voltam, de ezzel kellett a leghosszabban előre hajolnom: mig a karikákba befűztem a vállpántokat az nagyon hosszú időnek tűnt számomra... Pedig direkt nem teritgettem a vállpántokat, amivel szebb és valószinűleg kényelmesebb lett volna a kötés, de hosszabb időt vett volna igénybe. Viszont tudom magamról, hogy a várandósság elejétől nem jó előre hajolnom hordozó-kötés közben.



Összességében
úgy érzem, azok a kötések és hordozók voltak kényelmetlenebbek amik derékra terheltek jobban: de ez nem is csoda, lévén mint irtam fentebb derék-problémám van jelenleg. Simán lehet, olyan várandósnak akinek nincs ilyen jellegű gondja, teljesen más hordozók lennének kényelmesek.
Kedvenceim a podegi, beibei, de ezek most nem váltak be igazán: ugyan gyorsan megköthetők és viszonylag változatosak is, de hosszabb távra tuti nem választanám (azaz rövid sétára sem).
Ami nagyon bejött: csatos és a rugalmas kendő (JPMBB), mérsékeltebben a szövött kendő is -nem volt rossz, de az első két emlitett jobb volt sokkal.
Csatos nagy előnye, hogy gyorsan felvehető, alig kell előre hajolni és az örökmozgó, hol le- hol vissza a hátra kéredzkedő gyerekkel elég praktikus: mikor még tudtam kint is hordozni házon kivül csak csatosoztunk. Eleinte kendőztem: batyu pocak fölött megkötve, de mikor lement a hátamról és amint leért a lába a földre elrohant a gyerek, én meg rohantam utána amennyire várandósan ez megy és kezemben próbáltam nem balesetveszélyesen vinni a kendőt -mert összehajtani lévén a gyerek elszaladt- nem volt időm, akkor jöttem rá, mennyire jó hogy a csatosoknál nincs lelógó szár/pánt, és amint leveszem a gyereket úgy tudok utánarohanni hogy közben a hordozót nem kell fognom: mindkét kezem szabad marad! Szóval ez nem várandósan is előny, plusz a csatosok előzetes várakozásommal ellentétben nagyon kényelmesek a pocak alatti derékpántjukkal! Béleltek is, csak arra érdemes figyelni, hogy elég hosszú legyen a pánt -de ez is a testesebb várandósoknál fontos szempont, amúgy épp elég hosszú a derékpánt eleve.
Félvállasok (erszény, karikás kendő) elég kényelmetlenek: de ez nem is csoda, útban van a nagy has! Itt azt "kaptam", amire számitottam. Mig eleinte, az első hetekben jobb volt oldalt vinni a gyereket, de amint növekedni kezdett a hasam (ami lévén harmadik terhesség hamar kezdődött) úgy lett nagyon kényelmetlen.
Hmong egy "hanyagoltabb" hordozóm, bár nagyobbik lányom kedvence, mert ez volt az első hordozóm és ebben őt vittem, mig a kicsit a babakocsiban toltam, igy magáénak érzi a többivel ellentétben amikben húgát hordoztam. Meglepően kényelmes volt: ha úgy alakulna simán vinném ezt magammal amiatt mert nagyon kicsire összehajtható, lányaim már önjárók, de biztos ami biztos alapon ha úgy adódnak betenném a táskámba. Vészhelyzetben nem lenne gond röviden ebben vinni pocakosan a lurkót. Sőt, ez tibeti befejezéssel volt jó.
Mei tai-om kis gyermekhez való, férjem vitte benne múltkor a 16 kilós lányt és bizony vágta a pánt, de nem is neki vettük ezt a hordozót, hanem már a kicsire gondolva. Szóval ez erősen befolyásolhatta a próbát, amúgy alapvetően nem volt rossz a mei tai-ozás, de kiemelkedően kényelmes sem. Alapvetően is jobban szeretek másféle hordozókat a mei tai-nál (podegi, kendő, stb) igy ez is befolyásolhatta, tény, hogy ezt is elég sokszinűen lehet használni pocakkal is: variálható mind a 4 pánt helyzete (persze párosan): derékpánt pocak fölé, alá, vállpántok szintúgy... Amúgy ez is nagyobb gyerek-barát hordozó: ha nagyon muszáj a gyerek után futni amint letettük a hordozóból akkor is csak a két vállpántot húzzuk magunk után a földön, ami jobb arány mint a kendőnél. (Bár persze lehet van akinek a kendőt menet közben a derekára tekerni és simán megcsomózni könnyebb és gyorsan megy, nekem nem).

És plusz érdekesség:
Pocakkötések -a pocak tartására


Kendő: Girasol Sitrus, 510 cm hosszú kendő 


Pocakkötés 
Elég kényelmes volt.
Alapvető célja a pocak tehermentesitése, tartása.
Nem rossz, bár a terhesség korábbi szakaszában kényelmesebb volt, mikor akkoriban próbáltam





Kipróbáltam ezt a pocakkötést is.
Hosszú Girasol kendőm nekem ehhez bizony rövid volt :(. Csak pocak fölött tudtam megkötni és nem is éreztem kényelmesnek, húzta a hátam, de egy hosszabb kendővel lehet ez nem lett volna, mindenesetre a melleken szétteritett kendő sem volt jó érzés és rossz belegondolni hogy ehhez 8-as méretű kendőre lenne szükségem...