2013. május 6., hétfő

Nyárias karikásozás

Print

Tavaly nyáron volt remek társunk mindegyik hordozóm közül is a karikás kendőnk: akkor még kicsi volt a hordozandó alany ahhoz, hogy a játszótéren kívül bármikor is maga sétáljon, és általában is csak a közelbe mentünk, így nem volt probléma a féloldalas terhelés.*



*Hordozási tanácsadók a csak az egyik oldalra terhelő hordozóeszközöket, azaz a csípőhordozókat mint a karikás kendő, erszény, stb. nem ajánlják hosszabb távú hordozásokra. Rövid távokra is úgy ajánlott a használata, hogy váltogassuk az oldalakt: ez a hordozó személy és a hordozott gyermek szempontjából is fontos.


Egyik kedvenc volt azért is a karikás kendő, mert ezen eszköz is remek plüssállatok tárolására is -mikor játszózni mentünk a nagyobb tesóval történt, hogy egy plüsst mindenképpen vinni kellett, de persze aztán a játék hevében már útban lett volna, így fognom kellett -volna, ha nem tudtam volna a hordozóra bízni.


Volt olyan is, hogy vittünk babakocsit is magunkkal  -ebben elaludt a kicsi, de annyira tűzött a nap, hogy igazán jól jött a biztonság kedvéért magunkkal vitt karikás kendő mint napárnyékoló.
Így nyugodtan tudtam játszani a nagyobbal, a kicsi is napmentesen pihenhetett.



És még egy ötlet: ha hűvősebbre fordulna az idő és fázna valaki, arra is jó megoldás lehet egy karikás kendő :)

Megjegyzés: természetesen más hordozók is igen sokoldalúan felhasználhatóak: több mindenre, amiket fentebb említettem alkalmas lett volna más típusú hordozó is, ez most egy karikásos poszt lett :) Ha még többet szeretnél megtudni a karikás kendőkről, látogass el ide

Kellemes nyárias hordozást kívánok mindenkinek!


Nincsenek megjegyzések: