2012. április 3., kedd

Hordozás tavasszal

Print

A tavaszi hordozásról eddig még sosem irtam, pedig már több éve irom a blogot. 

Most pótlom ezt.

 
Fotó forrása: http://t0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTxc2a2DqP2dapvU1qJDe0Wn6JI1zw6Uon2mAEon5c7X2Tj6S0MfsFsGrXo

Tavasszal az idő még változó; hol hűvösebb hol melegebb van. Sokszor elég rövid ujjúban elindulni otthonról, de ha feltámad a szél vagy felhő takarja el a napot hirtelen hűvösebb lehet. Erre lehet megoldás egy hordozótakaró, amit magunkkal vihetünk és ha szükséges a kicsire teritve védhetjük a széltől, hűvöstől.
 
Fotó: saját

Ha magunk is fázósak vagyunk, akkor érdemes egy könnyű, tavaszi hordozós kabátot beszerezni vagy elég lehet egy hordozós mellény is. Ha a mellényt szeretjük, de alkalom adtán fázik benne a karunk, akkor érdemes magunkkal vinnünk egy (felnőtt méretű) lábszármelegitőt is, amit a karunkra húzhatunk. Másik jó megoldás lehet egy boleró, de ennek hátránya, hogy még a gyermek felvétele előtt kell belebújnunk, utólag már nem működik (csak ha levesszük a kicsit). Persze ez olyan mint egy hosszú ujjú póló.

Tavasszal is szuperek a hordozós pulóverek és poncsók. Pulóvert magunk is varrhatunk vagy varrathatunk (mellényt is) hasonló megoldással amit a hordozós kabáttá alakitáshoz szükséges. Poncsókból gyönyörű horgoltat lehet rendelni vagy olykor használtan találni a (hordozós adok-veszek) piacon. De léteznek polár anyagúak is és hasznos lehet egy szabásminta mert sok van amit nagyon könnyű elkésziteni (szabásmintákat, ötleteket itt találhatsz). Hordozós pulcsikról, poncsókról itt  és itt is olvashatsz még.
 

Az átmeneti idő előnye, hogy nincs (általában) se túl meleg se túl hideg, igy sokat és jókat lehet sétálni hordozva (is).
A gyermeket sem kell annyira felöltöztetni, sem bebugyolálni, mint télen a minuszokban -ennek azt hiszem sok kisgyerek örül (nálunk legalábbis mumus volt a téli öltöztetés). De azért ne feledjük, hogy még hideg lehet ahhoz hogy csak a benti ruhában vigyük ki a kicsit, igy a gyermek lábszármelegitő (alias babylegs) is elkél a gyereknek.
 
Fotó: Lábszármelegitők, saját kép

Ha esne az eső, használhatunk többféle esővédőt is: ha csak kicsit szemerkél, akkor elég lehet a hordozós kabát legkülső (vizlepergetős) rétege (ilyet ha jól tudom lehet külön is rendelni ha csak esővédő takaróként használnánk és nem akarunk egy béleltre beruházni). Ha erősebben zuhog, akkor jól jön egy hordozós esőponcsó. Ernyőből érdemes lehet nagyobbat vinni (venni). Léteznek nagy méretű ernyők is, legnagyobbak szerintem az ún. páros ernyők amikre interneten rákeresve tudunk vásárolni. Esőben történő hordozásról még itt is olvashatsz.

 

Egyelőre ennyi jutott eszembe ami hasznos lehet a tavaszi hordozáshoz, de ha kihagytam volna valamit, vagy egyéb ötletetek lenne, osszátok meg velem :) 

2012. április 2., hétfő

Újságszemle: The Green Parent

Print

(2011. december- 2012. januári szám)


Amikor először láttam, hogy hazánkban is kapható lesz ez a magazin, nagyon izgatott lettem. Aztán sok időbe telt, mire beszereztem -és mivel első példányom a karácsonyi (2011.decemberi) szám lett, ezért némiképp idejét múlt is, de nem bánom, igy is elég érdekes. Arra gondoltam, hátha másokat is érdekel az újság, igy pár szóban irok róla -hordozós szempontból természetesen hogy passzoljon a blogba ;)

Az újság neve elég beszédes: Green Parent, "zöld szülő' ami a magazin öko-mivoltára utal. Gyerekneveléssel, szülőséggel kapcsolatosan olvashatunk cikkeket, termékajánlókat -mindig szem előtt tartva az ökoságot. Az újság igy elég közel esik a kötődő neveléshez, csupán annak egyik "szegletére" fókuszál (hiszen a fő mondanivalója nem az például, hogy aludjunk együtt a babával hanem hogy csökkentsük ökológiai lábnyomunkat), igy a hordozásról is érintőlegesen irnak -ha egyáltalán... (lapszáma válogatja, de erről később)

Próbáltam utánanézni a neten, mennyire jelenik meg a babahordozás témája az újságban -érdemes-e arra számitani, hogy előbb-utóbb nagyobb hangvételű cikket is szentelnek neki. A webarchivumukban egy cikket találtam e témakörben -az pedig a hordozós könyvekről szólt, azaz olyan könyvekről amikben szó esik (vagy kép) a babahordozásról. Ugyanakkor a kezemben lévő példány előfizetési ajánlójában szerepel jónéhány régebbi cimlap is, melyek között kettőnél is hordozós anya-baba páros fotója látható -ami nem semmi :) Gondoljatok csak bele, a hazai babás újságok melyikénél szerepelt valaha is hordozott baba a cimlapon? Az egyik cimlaphoz igéretes cikk is társul -Sling Baby, hirdeti a szöveg, de sajnos hiába kerestem rá a weboldalukon, nem találtam, pedig érdekes cikk lehet, csakúgy mint a másik cimlaphoz tartozó irás is ami a hordozóeszköz kiválasztásában kiván segiteni...

A karácsonyi lapszámban sem szerepelt külön cikk (nyúlfarknyi sem) a hordozásról, de akad benne pár hordozó-reklám (Caboo, és pár angliai hordozós bolt reklámja). Összességében természetesen ha kizárólag hordozásról olvasnátok, akkor ne ezt az újságot vegyétek meg (na nem mintha ismernék 100%ig hordozós újságot) de akiket érdekel az öko- avagy kötődő nevelés (és azt hiszem, ezzel sok hordozós szülő igy van) na és persze ha beszéltek (azaz olvastok) angolul, akkor érdemes beruházni rá. Nem mondom, hogy ennyi pénzért minden hónapban megvásárolom a magazint (pláne mert a tavalyi lapszámhoz akciós áron jutottam hozzá, de úgy sem volt olcsó), viszont ha úgy vagytok vele, mint én voltam, hogy érdekel, milyen egy angol, szülőknek szóló magazin, akkor biztosan tetszeni fog és érdemes egy alkalommal kipróbálni (legalábbis ebben a lapszámban nem csalódtam, ha lesz szerencsém még másikhoz is hozzájutni, bővitem a posztot további tapasztalataimról. Addig is, aki megvette bármely másik lapszámot, megunta és eladná: gondoljon rám ;) Nyitott vagyok olvasott lapszámot fizetség fejében történő átvételére)

A már emlitett karácsonyi lapszám úgy láttam, már nem kapható, de a következő -aktuálisabb- 2012. február-márciusi számot itt még beszerezhetitek (most akciós áron!) és további jó hir, hogy a magazin online is előfizethető :)

+1 tipp:
a 2012-es április-májusi számban van egy cikk a 68. oldalon 3 olyan anyukáról akik hordozóeszközt készitenek és ha jól látom a fotót akkor az egyik anyuka az Oscha kendők megálmodója lesz! ;-)

2012. március 31., szombat

Hihetetlen új kendő

Print

...a Didymosnál


Ez az új kendő sokak álmát-igényét testesitheti meg egyben illetve részben. Ugyanis a Didymos cég sok kedvelt mintát szőtt le egyazon kendőben! Nem egységes tehát a kendő mintázata, csak a szinvilága az.
Lehetne ez a bolondok napi (ápr.1.) kendő is, de két nappal későbbtől lesz kapható (ápr.3.)
Ugyanakkor ez a kendő a történelmi kendő szerepét tölti be: a Didymos cég történelmét mutatja be pár közkedvelt mintán át, ezért is egyesiti magában ezeket.
A kendő félig (!) kenderes.

Fotó forrása: Didymos

2012. március 28., szerda

Mamacsinositó

Print

Avagy hordozás és mozgás :)

Facebookon találkoztam először a Maminbaba hordozós mozgással, ma már szép honlapjuk is van a Facebookon kivül és Enikő, a program ötletgazdája és kivitelezője volt kedves és válaszolt csomó kérdésemre, melyeket megosztok most Veletek is -biztosan sokakat érdekel a hordozós táncos mozgás. Továbbá felhivom figyelmeteket a Facebook-os játékra amivel édes plüssnyuszit lehet nyerni :)
És ime akkor az első "adag" (összesen 3 részletben olvashatjátok a válaszokat és kérdéseket)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Honnan jött a Hordozós latin fitness ötlete?
Kezdhetném azzal, hogy az úgy volt…, hogy felfedeztem magamnak egy latin tánc alapú mozgásformát, amit aztán otthon is próbáltam gyakorolni. Ez a kislányomnak is annyira tetszett, hogy ő is táncolni akart. Nem érte be annyival, hogy együtt táncolunk, az ölembe akart jönni. Így szinte kivitelezhetetlen volt a koreográfia, ezért felvettem a hátamra a jól bevált csatos hordozónkban. Ezek után viszont alaposan át kellett alakítani a gyakorlatokat, hogy gyerekkel is biztonsággal elvégezhető legyen. Így alakítottam ki a Maminbaba mozdulatsorát, amit valahol a tánc és a torna között lehetne meghatározni. Rájöttem, hogy ez hozzám hasonlóan sok anyuka számára megoldás lehet, akik szeretnének mozogni, de nem akarnak, vagy nem tudnak elszakadni a babájuktól.

Mesélj, mióta és hogyan hordozod gyermeked?
Egészen pici korától hordozom. Sokféle hordozó eszközt kipróbáltunk, minden kornak megvolt a nagy kedvence, míg ráakadtam a jelenleg is használt Manducára. Ez lett nálunk a befutó.

Hogyan ismerkedtél meg a hordozással (illetve a latin fitnessel)?
A babavárás alatt az interneten folyamatosan tartottam a kapcsolatot olyan anyukákkal, akik akkorra várták a babájukat, mint én. Ezen a fórumon jött elő a hordozás témája, és innen jutottam el más, hordozással foglalkozó honlapokra. Már a kislányom születése előtt beszereztem különféle hordozó eszközöket, viszont nem kizárólag hordoztam. Nálunk használatban volt a babakocsi is, de a hordozás sok esetben megkönnyítette az életünket.

Mennyire tartod fontosnak a mozgást (főleg a kisgyermekes anyukák életében)?
Itt azt kellene válaszolnom, hogy bizony nagyon fontos a mozgás, és az egészségségünk, meg a párkapcsolatunk miatt is oda kell figyelnünk magunkra, stb. Bevallom, hogy ezzel én is tisztában voltam akkor is, amikor a szülés után másfél évvel még mindig volt rajtam 8 kg súlyfelesleg (ami az eredeti súlyomhoz képest 15% pluszt jelentett!), de nem tudtam magam rászánni a tornára. Eleve utáltam (és ellenzem most is) azt a társadalmi elvárást, hogy a gyermekágyi időszak végére az anyukának bombanőként kellene villognia. Pár hónap után már szerettem volna fogyni, de nem valami drasztikus fogyókúrával, mert sokáig szoptattam a babámat. Tudtam, hogy mozognom kellene, és volt egy olyan - korábban is bevált - torna, amit otthon is csinálhattam volna, de valami mindig közbejött. Nem akartam eljárni tornázni, mert az olyan ciki, ha nem bírom végigcsinálni és őszintén szólva semmi kedvem nem volt az olyan mozgáshoz, ahol folyamatosan arra gondolok, hogy mikor lesz már vége. Ráadásul nem volt kire bízni a kislányomat és nélküle nem is szívesen mentem volna. Sajnos akkor még nem jutott eszembe a Hordozós latin fitness gondolata, pedig ez a táncos, szórakoztató mozgásforma nagyon megkönnyíti a kisbabás anyukák életét.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A második adag kérdést és választ egy hét múlva olvashatjátok :)

2012. március 26., hétfő

Egy szuper kezdeményezés -immár kendővel is!

Printˇ

A Manócsomag egy nagyon szuper kezdeményezés: koraszülött babáknak kinálnak kölcsön-ruhacsomagot -ezeket a ruhákat nem túl sok ideig használják a kicsik viszont nehéz beszerezni ilyen kis méretű ruhákat pláne mikor korábban érkezik a családba a kisbaba a vártnál. Nagy segitség tehát ez a koraszülött babák szüleinek. És most már nem csak ruhákat lehet kölcsönözni de hordozókendőt is! És hogy teljes legyen a kör, nem csak hordozókendőt adnak, de szakemberek segitenek a családoknak abban, hogyan hordozzák helyesen koraszülött gyermeküket. 
A hordozási tanácsadók, tanfolyamvezetők segitsége különösen fontos, mert koraszülöttek hordozásánál különösen jól oda kell figyelni a helyes hordozásra. Viszont a megfelelő hordozás nagyon sokat adhat és segithet a koraszülött kicsik fejlődéséhez, nagyon érdemes tehát élni a lehetőséggel.

Ajánlom tehát ezt a nagyszerű lehetőséget minden érintett figyelmébe!

2012. március 23., péntek

Új Didymos: Lilie Tussah Anthracit

Print

tussah-selymes liliomos kendő a Didymostól:

 

40% tussah selyem, 60% pamut

Hordozós babák

Print

Véletlenül bukkantam a MamAmor babákra -azt hiszem róluk még nem irtam. Ezek a babák nem játékok, hanem inkább szemléltető eszközök:
tudnak "szülni" és szoptatni újszülöttjüket, de a leirás és a fotók alapján szeretik őt hordozni is :) 

Fotók forrása: MamAmor, és

2012. március 21., szerda

Új kendő -Didymos!

Print

Itt vannak a homoki gyikok!
 
Geckos Sand, 100% pamut kendő a Didymostól


Szavazás: A legszebb kendő -finálé :)

Print

Utolsó köre volt a legszebb kendős szavazásnak és 

MEGVAN A NYERTES!

A nyertes kendő a Girasol SNOW RAINBOW!
Gratula a nyertes kendőnek és köszönöm mindenkinek aki részt vett a közvélemény kutatáson és szavazott!

 
Akciós fotókat a kendővel itt lehet pl. látni és innen megvásárolható a kendő, ha vkienk bejött ;)

2012. március 14., szerda

Még, még: Ellevill újdonságok

Print

Az Ellevill cég kedvemc időszaka a tavasz lehet, mert majd' minden évben tartanak raktársöprést és újdonságokat is bejelentenek. Legutóbbi hirlevelükben is ezekről volt szó -aki nem kapna ilyen hirlevelet, annak ime a lényege:

  • Lesz újabb szinben Paisley kendő (bambusz-pamutos): piros Tango
  • Lesznek lenes-pamut kendőik is: Zara Blue és Sugar, Jade Chilli (erről már volt szó)
  • Lesz a pamut-bambuszos Paisleyk mellett selymes-bambuszos is: a zöldes szinű Linger
  • Lesz újabb szinű selymes-pamut kendőjük is: Green Zara silk
  • és lesz bambusz-lenes Paisley is: Linen Paisley Java
Ugyanakkor érdemes szétnézni a kiárusitott kendők között mert ismét nagy kedvezménnyel kapható sok szép kendőjük (Zara, Tri, Jade, Karma)

 
Fotó forrása: www.ellevill.com

2012. március 10., szombat

Air

Print

Már kapható az Ellevill cégnél lehújabb, elasztikus (azaz rugalmas) kendőjük, az Air. Rögtön 4 szinben került piacra -bár elmondásuk szerint az elsők még csak teszt-kendők. Egy méretben kphatók (400*70) és anyaguk 100% pamut.

2012. március 8., csütörtök

A legszebb kendő -szavazás V.

Print

A végső modell kiválasztása: avagy melyik exkluziv Girasol csikos kendő lesz a legszebb kendő?

A betűs szavazás második fordulójában az S betű nyert.
(most csak röviden és megkésve mert betegek lettünk, makacs és már jó ideje tart)

Az ExclusiveGirasol Blog listája alapján az alábbi kendők vannak még versenyben, de ha kimaradt volna egy olyan kendő, amire szavazni szeretnél + exkluziv Girasol kendő és még csikos is, akkor szólj! Amúgy az alábbiakra lehet szavazni -képeket a szövegre kattintva láthattok:


Samba

Szavazni a szokott módokon lehetséges jövő vasárnap estig (2012/03/18)

2012. március 1., csütörtök

A legszebb kendő -szavazás IV.

Print

Amit eddig tudunk a legszebb kendőről: exkluziv Girasol modell és csikos.
És hogy pontosan melyik modell is az?
A kezdőbetűje kiderült a tegnap estig tartott szavazáson, lássuk az eredményeket:

Blogos szavazásban szavazatot kapottak:
A, B, C - 1 szavazat
S, T, U - 1 szavazat

Facebookos szavazáson ugyanez:
apróbb facebookos gondok után sikerült elérnem az eredményt, ime:
S, T, U - 3 szavazat

Az összetettben pedig ezúttal az S, T, U nyert :)

Az Exclusive Girasol Blog szerint pedig az alábbi exkluziv Girasol kendők léteznek a fenti kezdőbetűkkel:

S
Salsa
Samba
SantaFe
Sita
Sitrus
Snow Flame
Snow Rainbow
SoHo
Sommerwiese/Summer Meadow
Sonnenaufgang/Sunrise
Sorbet
Spring
Strand und Meer/Beach and Sea
Sulfat
SuT Rosa
Sweet Flag
Symphuo
T
Tettentil
'Tis the season
Tango
Tiramisu
Toffifee
Toucan
Tropical Sea
Truffle
Tumma Laine
Turmalina purpura
Turmalina verde
Twilight
U
Unidos

Forrás: http://exclusivegirasol.blogspot.com/search/label/alphabet

Ha kimaradt volna valami, sikitsatok!
Mivel elég népszerű kezdőbetűk a fentiek (na jó, az U nem), ezért vasárnapig most az lesz a kérdés, melyik kezdőbetűs a legszebb kendő a fenti 3 kezdőbetű közül?

2012. február 27., hétfő

A legszebb kendő - szavazás III.

Print

Nagyon közel járunk már a végeredményhez, az már megvan, hogy a keresett kendő egy Girasol modell és csikos, most az is kiderült, állandó modell avagy exkluziv-e? Lássuk a szavazás ezen fordulójának eredményét:

Blogos szavazás:

  • Állandó modell 0
  • Exkluziv modell 2


Facebookos szavazás

  • Állandó modell 2
  • Exkluziv modell  4


Összesités:


  • Állandó modell 2
  • Exkluziv modell  6


Igy az exkluziv modell nyert!
A szavazás eddigi fordulóit itt láthatjátok.

A soron következő fordulóban már a konkrét modellre lehet majd szavazni, illetve előtte még javaslatokat várok, melyik modellekre lehessen szavazni?

Ajánlom figyelmetekbe az alábbi blogot: http://exclusivegirasol.blogspot.com/
Itt szerintem mindegyik exkluziv Girasol modell megtalálható!
Külön érdemes megnézni ezt a bejegyzést: Girasol abc

Most csak szerdáig, február 29-ig várok javaslatokat (szokásos módon a blogban megjegyzésként, e-mailben vagy a Facebookon) és azok alapján, ill az abc alapján irom ki a következő fordulót.

2012. február 23., csütörtök

Tesztelés

Print

Új háttér sablont raktam a bloghoz mivel visszajelzést kaptam, hogy az előző felrakása óta nehézkes volt a lefelé görgetése a blogoldalnak. Remélem, igy jobb a helyzet és könnyű a görgetés is, ha bármi gond lenne, szóljatok nyugodtan!

2012. február 20., hétfő

A legszebb kendő -szavazás II.

Print

Ezúttal a kendőmárkákra lehetett szavazni. 
A kendő mintájáról már volt korábban szavazás, azon a csikosság nyert! 
És most lássuk a második kör eredményeit:

Blogszavazás:
A szavazatokat kapott márkák:
  • Girasol 5
  • Didymos 3
  • Neobulle 2
  • BB Slen 1
  • Storchenwiege 1
  • Natibaby 1
  • Dolcino 1
  • Ellevill 1
Facebookos szavazás:
A szavazatot kapott márkák:
  • Girasol 2
  • Natibaby 2
  • Amazonas 1
  • BB Slen 1
  • Ellevill 1
Összesitett eredmény abc rendben: 
Amazonas 1
BB Slen 2
Didymos 3
Dolcino 1
Ellevill 2
Girasol 7
Natibaby 3
Neobulle 2
Storchenwiege 1


Tehát az összesitett eredmény győztese a GIRASOL márka!


A legszebb kendő szavazás mostani állása alapján a többség szerint a legszebb kendő egy csikos Girasol... De vajon melyik? Most rövid kör jön, szavazni e hét vasárnapig lehet -2012.02.26-ig. Kideritjük, a Girasol márkán belül állandó vagy limitált (exkluziv) modellek között található-e a legszebb? Erre azért van szükség, mert számtalan Girasol kendő van, igy valamelyest szükséges szűkiteni a kört. Ha megvan a tipus, akkor jöhetnek a konkrét szinek (nevek) Szavazásra fel! :)


Szavazni ezúttal is itt a blogon, az oldalsávban vagy a Facebookon lehet. Az eredményeket vasárnap késő este (ill inkább hétfőn napközben) összesitem és teszem közzé az eredményt. Ez a szavazás a kendőkeresés III. köre, nagy valószinűséggel az ezutáni, IV. kör lesz az utolsó, amikor is ki fog derülni, melyik kendő nyeri a 2012-es legszebb kendő megtisztelő cimet :)

Kis segitség: a Girasol állandó modelleket a honlapjukon láthatod (www.girasol.de -Tragetücher), minden, ami nem szerepel ott exkluzivnak számit (például majdnem bármi, ami ebben a blogban szerepel: http://exclusivegirasol.blogspot.com/)

2012. február 19., vasárnap

Magyar kendők

Print

Immár szerintem joggal irhatom hogy bővelkedünk "hazai" kendőkben. Nem a magyar készitésű (gyártású) avagy hazánkban készült márkára gondolok most, hanem azokra a kendőkre amiket honfitársaink terveztek meg és szervezték meg a külföldi kendőgyártó cégeknél az elkészitésüket. 

1) Először is volt a Mamamis Girasol kendő.
A kendő ötlete a Mamami Fórum létrehozójáé, Kattix Katié.
A gyártó cég a németországi Girasol, igy ez a kendő Girasol Exkluziv lett (Girasol Exkluzivok a limitált kiadású Girasol kendők amikből megadott darabszámút szőnek és legtöbbször nincs utánrendelés, második kör igy idővel nehéz birtokába jutni ilyen kendőnek)
Méltán különleges és népszerű kendő lett.
Szinei a Mamami Fórum szinei: zöldes-szürkés-sárgás-narancssárgás gyönyörű kendő.
Többféle méretben, karikás kendőként, sima csapott és rojtos véggel is kapható volt.

2) Második "kör" szintén mamamis Girasol kendő de ezúttal szivárvány szinekben, ez lett a Mamami Szivárványos kendő. 

Gyártó szintén a Girasol, ez a kendő is Girasol Exkluziv (de ebből a népszerűsége miatt később lehetett utánrendelni második körben, külföldi fórumokon, piacokon is igen népszerű lett)
3 féle keresztszál közül lehetett választani: szürke, kék és piros
Szintén többféle méretben és végződéssel és karikás kendőként volt kapható.
MamamiRainbow!

3) Harmadik listánkon már nem Girasol kendő hanem a Natibaby cég szőtte magyar kendők: első a szarvasos (Legend of the miraculous deer -LMDkendő.
Hát nem gyönyörű? 
A Mamami Fórum anyukái álmodták meg, többféle tervből végül a szavazással Zsuzsi (Koc) terve lett a nyerő dizájn szavazás során.
A Natibaby lengyel cég, rengeteg limitált kendőt adnak ki hétről hétre, de persze ez a kendő számunkra igazán különleges. Limitáltsága miatt előrendelni lehetett.
Összetétele: 30% len és 70% pamut
Többféle szinben szőtték végül le (tévedésből, mivel először rossz szint raktak fel a szövőszékre, de állitom, mindkét verzió csodás lett). A szavazáson a barna-ekrü verzió nyert, de készült zöld-ekrü verzióban is.


4) Második limitált Natibabynk a népmesés (Fabula Hungarica) kendő melynek megálmodása és tervezése ugyanolyan volt mint a szarvasos esetében: a fórumos anyukák időt és fáradtságot nem kimélve hozták létre a tervet, ezúttal (Snoopy) Orsi dizájnja nyert a szavazás során.
A Natibaby cég ezt is többféle szinben szőtte le -mind csodaszép- van piros, barna és lila is. (középen az eredeti terv látható)



És tudjátok, mire jók még nagyon ezek a kendők? Mint azt már többen tervezték, remek arra is, hogy egy ilyen kendőt tegyél el gyermekednek, hogy majd abban vigye a leendő unokákat :) Az biztos, hogy egy ilyen kendő igazán hazai :)

2012. február 18., szombat

Indio Porrinho

Print

40% lenes kendő

Tegnap adták ki, azaz vált elérhetővé, de már nincs fent a Didymos oldalán

2012. február 15., szerda

Hireket mondunk: Ellevill újdonságok

Print

Aki olvasta az Ellevill hirlevelét, annak semmi újat nem fogok mondani, de aki még nem, annak sok érdekességet tartogat a következő pár sor ;-)

Az Ellevill cég ismét tavaszi újitásokba fog és lesz pár izgalmas újdonságuk idén tavasszal is.

A sort az nyitja, hogy piacra dobnak rugalmas kendőt is, Ellevill Air lesz a neve. Talán kicsit riasztó lehet az a tény, hogy első szállitmány Air-jük teszt-adag lesz, de majd biztosan irnak ezekről az első vásárlók -itt főleg a külföldi fórumozókra gondolok.

Még több lenes kendőt igérnek Jade és Zara mintában -azt is irják, ezek már az első használat előtt is nagyon puhák.

További alapanyagbővitésük kapcsán kapható lesz bambuszos-selymes kendő is -ami selymes fényű és szintén puha tapintású lesz. (egyik -szerintem- remekművük a selymes Caelum kendő után nagyon kiváncsi vagyok, ezek milyenek lesznek)

Lesz még lenes-bambuszos kendőjük is a Paisley mintában a nehezebb súlyú gyermekek hordozásához. A Paisley kendőket nemrég dobták piacra -különlegességük, hogy részben bambuszos kendők. Irtó vékonyak -én ennél vékonyabb kendőt még nem láttam- és puhák persze, de nehezebb gyereknél már erősen vágják a hordozó személy vállát, igy rájuk fér a "bővités" merta múgy remek kendő -nyárra is jó lehet egy vékony bambuszos darab (pláne ha lenes is)

Szóval sok izgalmas újdonságot igérnek a következő időre -egyedüli fenntartásom, hogy a céget ismerve ezek az újdonságok elég sokat csúszhatnak időben (emlékezzetek csak a gyapjas kendőikre ami a rossz idő majd üzemváltás miatt már évek óta csúsznak és még mindig csak várunk rájuk...) Meglátjuk mindenesetre, ha lesznek további hirek, megirom persze :) 

Szolgálati közlemény: Újra van akciós hordozók aloldal a blogon!

Print

Visszatért, fent találhatjátok meg. Amennyire tudom, vezetem, mindig legfelülre kerülnek majd az újabb akciók, hogy ne kelljen a sor végén böngészni, mi van még... Akciókat nem veszem le, mert nem tudom legtöbbször, meddig tartanak és ha sok lesz, akkor bizony nem lesz időm mindet ellenőrizni, hogy véget ért-e.

És még valami: a kendőszavazós verseny eredményeit összesitettem, hamarosan folytatódik a kiirás -kicsit később, mint eredetileg terveztem, de családi összebetegség miatt elmaradtam dolgokkal, szóval folyt.köv. amint lehet :) 

Valentin-napi újdonságok

Print

Általában készül egy-két gyártó minden évben a Valentin-napra, de előre nem igazán lehet ezekről tudni, meglepetés igy mindig, hogy hol mi lesz...(ha egyáltalán...)

Idén az Ellevill cég nyitott egy akcióval (a már régebb óta kapható Karma Dusty Lavender volt akciós árú), de aztán begyorsultak a Facebook-os oldalak, ugyanis az újdonságokkal készülő cégek oda rakták fel az új, Valentin-napi kendőket:

Didymos oldalon egy szerelmesek napi piros Indio

Neve Indio OSL, 40%-ban lenes, 195 gr/nm, csak 6-os és 7-es méretbne volt kapható (mondanom sem kell, hogy elkapkodták, a honlapon már ne keressétek)

Másik Facebook-os kendő a napi akciós Ellevill cégé: Jade Chilli

Azaz piros-narancs Jade. Ez kapható lesz (?) itt: http://ellevill.com/ds_product_info.php?products_id=311
És külön érdekessége, hogy ez a legeslegelső lenes Ellevill kendő! 50%ban lenes. 

2012. február 14., kedd

Miért is jó télen is hordozni?

Print

Nézd meg ezen riport elejét ... 

(A riportra Beszilva hivta fel a figyelmem, köszönöm!)

Ha nem tudod megnézni vagy nem egyértelmű, akkor ime a válasz a cimben szereplő kérdésre:
A riport arról szól, hogy Pécsett nem takaritják a járdákat, ezzel komoly gondot okozva a babakocsisoknak is többek között. Egy anyuka beszél arról, mennyire nehezen halad a babakocsival, ugyanakkor a következő képen egy szánkót húzó anyuka látható, akinek a hátán mei tai-ban pihen a kisebbik gyermeke :) Neki nem okoz gondot a haladás, nem kell szenvednie a babakocsival, sőt, jut szabad keze a szánkó húzására :) 

2012. február 8., szerda

Hordozós szíező

Print

Emlékeztek még a hordozó színezőmre? A HordozóHét kapcsán készitettem saját fotóinkból az akkori digitális fényképezőgépemhez tartozó konvertáló program segitségével. Jópár fotót készitettem szinezősre, akad kendős, mei tai-os is (akit érdekel irjon mailt)
De irtam a hordozós könyvek kapcsán is szinezőről, itt. Sajnos, amiket neten találtam szinezőket már nem elérhetőek, viszont most rábukkantam egy ÚJra!!! :))
Ha van kedvetek szinezni vagy a hordozós klubba vinni, akkor ime a link! Sokkal profibbak a képek persze mint amiket én ügyködtem össze, nagyon szépek is, érdemes megnézni :) 
És még egy link itt is.

2012. február 6., hétfő

A legszebb kendő -szavazás

Print

A facebookos játék közben azért összesitettem a legszebb kendős szavazás eredményét.
Itt a blogon és a Facebookon is lehetett szavazni a legszebb kendőre. 
Most a kendő szinezésének mikéntje -egyszinű, csikos, mintás- volt versenyben, a szavazás(ok) eredménye pedig a következő:

Blogszavazás:
  • Egyszinű - 0
  • Csikos  - 3
  • Mintás - 1
  • Két oldalas (inverz) - 1
Facebook-os szavazás:
  • Egyszinű - 2
  • Csikos  - 3
  • Mintás - 2
  • Két oldalas (inverz) - 1

Összesen:
  • Egyszinű - 2
  • Csikos  - 6
  • Mintás - 3
  • Két oldalas (inverz) - 2
A nyertes mindkét szavazási felületen és összesitetten is a csikos kendő!

A szavazás következő fordulóján a legszebb csikos kendőt gyártó céget keressük, szavazni az oldalsó sávban és a Facebookon lehet 1 hétig!
FONTOS! Ha esetleg olyan márkára szavaznál, ami nem szerepel a listán, jelezd kérlek! (itt kommentben, e-mailben, vagy Facebookon). A listán csak a legnépszerűbb márkákat soroltam fel.

2012. február 5., vasárnap

Sorsolás!

Print


A sorsolásra 10 játékos jelentkezett, nevük egy kalapba került, melyből ifjú segédem húzta ki a nyertes nevét :) Gratulálok a nyertesnek, Székely-Sándor Katalinnak!


Nagyon köszönöm minden jelentkezőnek a játékon való részvételt! 
Aki nem nyert se csüggedjen, lesz még játék!

(elnézést, hogy a videó eleje nem lett a legjobb, alig maradt időm bekapcsolni a fényképezőgépet, mivel segédem nagyon lelkes és gyors volt a sorsolást illetően)


Kedves Katalin!
Kérlek vedd fel velem a kapcsolatot a celesztina.viki-kukac-gmail-pont-com e-mail cimen.
Köszönöm!
---***----****------*****-----****-----****-----****----****----***-----*/***----****-****----

2012. február 4., szombat

Cosmic Rainbow

Print

Nem szoktam Girasol exkluzivokról irni, megteszi helyettem is szép rendszeresen ez a blog, de most ezt be kell mutatnom, olyan szépnek igérkezik: Cosmic Rainbow -egész hasonlit a Hoppediz Timbuktura, ami első kendőm volt, talán innen a nosztalgia. Körben már másik szivárványos Girasol kendőt is lehet előrendelni, részletek a fenti blogon.


És van két Didymos újdonság is:


Lisca Arancia -a pálcikás indio

Indio Ranunkel

2012. február 3., péntek

JÁTÉK!

Print

A Hordozók blog Facebook oldala elérte -sőt, meg is haladta- a 100 lájkolót (ami szuper, nagyon köszönöm a lájkolásokat!) ezért elindul a játék az indián nénis hordozós figuráért (9 cm magas figura, itt is irtam róla)

A játékon való részvétel feltételeit a Facebookon olvashatjátok. 
Sok szerencsét kivánok a résztvevőknek, vasárnap (2012.febr.5.) este 7-kor sorsolás!

2012. február 2., csütörtök

Amazonas akció

Print

A Brendon bababoltokban Amazonas hordozókendő akció (is) van, extra pontokat adnak értük (ez a saját vásárló kártyájukra vonatkozik)